TGM: A kudarc
Van-e még könnyünk a Klubrádióért is sírni? Vagy a boomerek így jártak? Vélemény.
Van-e még könnyünk a Klubrádióért is sírni? Vagy a boomerek így jártak? Vélemény.
Az állítólagos baloldali médiafölényről és a Színház és Filmművészeti Egyetem elfoglalásáról, vagy inkább megszüntetéséről. Valamint a rendszerdiskurzusról, az Orbán-korszak korszelleméről, kormányról és (hivatásos) ellenzékéről. Vélemény.
Mintha nem volna elég baj, megszólalt Gyurcsány Ferenc is.
Vadállati önzés és ostobaság: így segít Európa. Illetve így nem segít. Felháborodni sem érdemes.
A szöveg ismert: a Magyar Országgyűlés elnöke szerint az ellenzék nem tartozik a nemzethez. Vélemény.
Bajban van a kormányzó jobboldal. Vereségről beszélnek politikusai és vezércikkírói. Hálátlan, konc- és potyaleső kádárista magyar népről borong világnézeti vezérorgánuma. Állítólag elvesztette az ifjúságot.
A zenész egy interjúban azt is elmondta, Schmidt Mária egyszer felkérte, írjon musicalt az 1956-os emlékévre. De nemet mondott.
A legutóbbi HVG-ben munkatársunk visszatért a Kiscsillag zenekar tusványosi fellépésére, fölidézve Tamás Gáspár Miklós ezzel kapcsolatos kritikáját is, kifogásolva – többek közt – Lovasi szélsőliberálisozós szóhasználatát. Ezúttal a zenész reagálását közöljük.
Heller Ágnes beleúszott az éjszakába. Úgy halt meg, mint romantikus fiatal lány egy Schumann-dalban.
Nem én vagyok gőgös, hanem azok, akik szerint nincs mit tanulni senkitől.
Az tukmálja Berzsenyit kamaszokra, aki azt akarja, hogy soha ne legyen közük hozzá. Válasz TGM-nek.
TGM már megint vizsgáztat, öncélúan és reflektálatlanul.
Válasz TGM-nek Orbán „lepártelnöközésével” kapcsolatban.
A fenyegetőzés egy dolog, a konkrét pusztítást Orbán végzi.
A magyar kormányt megnyugtathatja Kelemen Hunornak az ellenzéki vezetőkkel elköltött vacsora után tett hűségnyilatkozata. Kelemen saját lelkiismeretét nem fogja, bármennyire is megsértődik szerzőnkre, Tamás Gáspár Miklósra.
Marxista-e Piketty? Rövid válasz Magyar Bálintnak és Mizsei Kálmánnak.
Néhány tucat járókelő és tévéstáb (Echo, M1) – ennyi volt az érdeklődés Vajnai Attiláék demonstrációja iránt. A baloldali politikus egy Hitlert ábrázoló kép miatt hívott rendőröket szeptemberben, ám állítása szerint túlkapás áldozata lett. Ezért akart most demonstrálni.